Szövetségben a vállalkozókkal
- 2024. március 21. 10:47
Vállalkozásfejlesztési program Somogy vármegyében
A „Szövetségben a vállalkozókkal” címmel vállalkozásfejlesztési programsorozatot indított a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával. A projekt az ország gyengébb gazdasági- és adóerejű területein működő vállalkozások számára kínál lehetőségeket.
Somogy vármegyében főként a következő járások vállalkozásait várjuk programjainkra: a Barcsi, a Csurgói, a Fonyódi, a Kaposvári, a Marcali, a Nagyatádi és a Tabi Járás.
A program fő célja a vállalkozások fejlődésének, versenyképességének elősegítése és felzárkóztatásuk támogatása.
Figyelembe véve a megye gazdasági adottságait a SKIK prioritásként tűzte ki a program megvalósítása során az üzleti kultúra fejlesztését, a digitális átállás ösztönzését, valamint a piacbővítés és beszállítóvá válás támogatását.
Ennek jegyében folyamatosan szervezzük a legkülönfélébb témájú rendezvényeket megyeszerte, például a NAV elektronikus szolgáltatásairól, üzleti etikettről, mesterséges intelligenciáról, vállalkozói pénzügyi ismeretekről.
A program keretében a kedvezményezett térségek vállalkozói számára finanszírozást nyújtunk minőségbiztosítási rendszerek bevezetéséhez kapcsolódó tanácsadás igénybevételéhez.
A vállalkozások életében előfordulnak olyan speciális problémák, elakadások, melyeket önállóan nem, vagy csak nagyon nehezen tudnának megoldani. Ezeknek a problémáknak a hatékony leküzdéséhez is segítséget kíván nyújtani a projekt. Ennek érdekében létrehoztunk egy folyamatosan bővülő szakértői adatbázist, melyben a legkülönfélébb területek – például online marketing, kommunikáció, PR, weblapfejlesztés, munkavédelem, energiabeszerzés, környezetvédelmi termékdíj - szakértői nyújtanak szaktanácsot a hozzájuk fordulóknak.
A program további célja, hogy támogassa a térség innovatív vállalkozásainak színvonalas, magas költségigényű kiállításokon történő részvételét. Ilyen például a 2024 május 7-10. között a HUNGEXPO területén megrendezésre kerülő MACH-TECH nemzetközi gépgyártástechnológiai és hegesztéstechnikai szakkiállítás és az IPAR NAPJAI nemzetközi szakkiállítás, ahol a SKIK közösségi standdal jelenik meg.
Az együttműködésen és kölcsönös előnyökön alapuló üzleti közösségek kulcsfontosságúak a vállalkozások kapcsolati tőkéjének és üzleti sikereinek bővítésében. Ezeknek az úgynevezett üzleti kluboknak a fejlettebb országokban már van hagyománya, ezért a program céljai között szerepel a már meglévő közösségek fejlesztése és újak létrehozásának támogatása.
A program aktualitásairól, a rendezvényekről bővebb információ ITT olvasható.