KVGY Kft: az év kaposvári munkáltatója
- 2024. január 17. 12:59
Szita Károly polgármestertől vette át Szalai Gyula a Kaposvári Villamossági Gyár ügyvezetője Az Év Munkáltatója elismerést.
A városvezető beszédében felidézte, a gyár jogelődje 1967-ben kezdte meg működését Kaposváron. – A VBKM 11-ik üzeme volt a kaposvári gyár, az első pillanattól kezdve elterjedt a hír a gyárról, hogy megbecsüli a dolgozókat és a város társadalmi életében is szerepet vállalt. Egy év alatt 2 ezer embernek adott munkát, s végül töretlenül beleivódott a város történetébe a Kaposvári Villamossági Gyár (KVGY), mondta Szita Károly.
Szalai Gyula elmondta: 2022-ben 19,5, tavaly pedig 21,5 százalékos béremelést hajtottak végre az üzem dolgozói körében. – Abból osztunk vissza és fejlesztünk amit megtermeltünk, tavaly a bevételünk 11 milliárd forint volt.
Varga József tulajdonostársammal mi döntöttünk úgy, hogy a 40 százalékos élelmiszer infláció mellett kell még adni pluszt, második félévtől kezdve végrehajtottunk egy 7-8 százalékos inflációs bónuszt, amelyet várhatóan 2024-ben is megkapnak a dolgozóink, mondta Szalai Gyula.
Elmondta azt is, hogy 100 millió forintos rezsibónuszt, év végi élelmiszer ajándékkosarat, valamint 138 millió forintos év végi bónuszt is kaptak a dolgozók. Szalai Gyula kiemelte: 2017. óta 95 százalékkal nőtt a KVGY bértömege, úgy hogy a létszám 5-7 százalékkal csökkent.
A KVGY Zrt. nem csak az anyagi juttatásokkal értékeli a dolgozóit, hanem a munkatársak jólléte is fontos a menedzsment számára. A vezető beosztásban lévő munkatársak menedzserszűrésen vehetnek részt, a gyár többi dolgozója pedig a Kaposvári Egészségházban ingyenes egészségügyi szűrésekre mehet el. De arra is odafigyelnek, hogy a dolgozók többsége egy műszakban dolgozzon és elindították a közelmúltban a kismama műszakot is. De arra is nagy gondot fordít a KVGY vezetése, hogy a nyugdíjas kollégák kezét ne engedjék el, velük évente találkoznak.
Forrás: sonline