Elismerés a legjobbaknak
- 2024. december 16. 11:51
Ebben az évben is meghirdette a SKIK és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy Vármegyei Szervezete a kamarai elismerések rendszerét.
Az elismerések átadására december 12-én került sor . Az ünnepség keretében mesterleveleket is adtak át, valamint köszöntötték a jubiláló kamarai tag vállalkozásokat.
A" SOMOGY GAZDASÁGÁÉRT" díjat kapja az a kamarai tag vállalkozás, mely több éves egyenletes jó teljesítménye alapján hozzájárult a vármegye gazdasági fejlődéséhez.
A Somogy Gazdaságáért díjat nyerte: a Trivium Aluminium Packaging Kft.
A Trivium Aluminium Packaging Hungary Kft. egy nemzetközi vállalatcsoport tagjaként világ meghatározó csomagolóanyag gyártói közé tartozik. Szennai telephelyén alumínium
aerosol palackok gyártásával foglalkoznak. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően
2023-ban közel 225 millió palackot állítottak elő 8 gyártósoron. Jelenleg 310 munkavállaló
dolgozik a gyárban. A vállalkozás vezetése nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre
és a fenntarthatóságra.
Képünkön: dr. Gulyás Árpád, a SKIK elnöke, Dávidházi Bálint, ügyvezető és Madarász Zoltán, a NAK Somogy Vármegyei Szervezetének elnöke.
Az Agrárkamara Somogy Gazdaságáért díját nyerte: Tóth István
Tóth István egyéni vállalkozó szántóföldi növénytermesztéssel, erdőgazdálkodással, halastavak üzemeltetésével foglalkozik.
Gazdálkodásával példát mutat, illetve integrátorként összefogja, segíti a térség gazdáit. Az
elmúlt években bővítette tevékenységét, nagy kapacitású tárolót és szárítót üzemeltet.
Életét végig kíséri a társadalmi szerepvállalás. A térség szinte minden sport- és egyéb
önkormányzati rendezvényét segíti. Rendszeresen nagy mennyiségű adománnyal
támogatja a Magyarok Kenyere Programot is.
A Somogy Gazdaságáért Életműdíj a kiemelkedően eredményes, elkötelezett, hosszútávú tevékenység elismerésére szól.
A SKIK Somogy Gazdaságáért Életműdíját ebben az évben ketten kapták meg: Varga József, a KVGY Kft ügyvezetője, a SKIK Tiszteletbeli Elnöke, és Mogyorósy Mihály egyéni vállalkozó.
Varga József kiemelkedő vállalatvezetői munkássága mellett 30 évig volt a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, és éveken keresztül betöltötte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöki tisztét is.
Munkásságáért „Kaposvár Városért”, valamint „Magyar Gazdaságért” kitüntető címeket kapra és az országos kamara legnagyobb elismerését, a Mercur díjat is átvehette. 2018-ban Kaposvár város díszpolgárává választották. Szívügyének tekintette a műszaki felsőoktatás meghonosítását a vármegyében. Kamarai elnökként köztiszteletben állt nemcsak a vállalkozások körében, de a kamarai munkatársak körében is. Ezévtől a SKIK Tiszteletbeli Elnöke.
Több, mint ötven éve van a pályán Mogyorósy Mihály késes-köszörűs mester, aki a mai napig dolgozik családjával együtt kaposvári műhelyében. Munkája elismeréseként megkapta az Aranykoszorús Mester címet, és szolgálatát Kaposvár város is oklevéllel jutalmazta. A vállalkozás története egészen a huszadik század elejéig nyúlik vissza, ugyanis nagyapját, aki szintén ezt a szakmát gyakorolta 1903-ban tüntette ki a Győri Kereskedelmi és Iparkamara. Azóta a szakma apáról fiúra száll. Mogyorósy Mihály a kezdetektől tagja a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamarának.
A NAK Somogy Gazdaságáért Életműdíját kapta Udvaros Zoltán
Udvaros Zoltán a 80-as években kezdte a növénytermesztést és állattenyésztést. A kezdeti 130 helyett már 1900 hektáron gazdálkodik. Szarvasmarha állományát szabadtartásban gyarapítja, ezzel a környék legelőit hasznosítja.
A szőlőtermesztésben is jelentős fejlesztéseket végzett az elmúlt időszakban.
A NAK Somogy Vármegyei Szervezetének több mint két cikluson keresztül alelnöke volt. A Magyarok Kenyere Programban évek óta gyűjtőpontot működtet. Nagyvonalú és jó szándékú, adakozó személyiségének köszönhetően sok embernek segített és segít folyamatosan.
A Somogy Élelmiszeriparáért Díj a vármegye élelmiszeriparát szolgáló-, kiemelkedő-, sokéves egyenletes jó teljesítményt ismeri el.
Az agrárkamara Somogy Élelmiszeriparáért Díját kapta a Kapos Ternero Kft.
A borjú, bárány és juh feldolgozásával foglalkozó Kapos Ternero Kft. 1992-ben alakult.
Dinamikus fejlődését nemcsak a tulajdonosok jó üzleti érzékének, szakmai felkészültségének és tudatos gazdálkodásának, hanem egy speciális piaci résnek is köszönheti.
Üzleti stratégiájuk fontos eleme a belföldi piacon a borjú- és juhhús fogyasztás növelése, valamint az exportpiacok bővítése.
Juhász Pál, a cég egyik alapítója és tulajdonosa a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség alelnökeként évtizedek óta tevékenykedik a teljes termékpálya nyilvántartásáért és koordinálásáért. Számos tenyésztői díj birtokosa.
Munkásságát Nagy István agrárminiszter Életfa Emlékplakett bronzfokozatával ismerte el .
Az " AZ ÉV SOMOGYI VÁLLALKOZÁSA ” díjat kaphatja az a kamarai tagvállalkozás, mely több éven keresztül egyenletes, jó teljesítményt nyújtott és piacképesen, eredményesen gazdálkodott.
Az Év Somogyi Vállalkozása díjat nyerte mikro-vállalkozások kategóriájában a Császár Vendéglő.
A Császár Vendéglő, vagy ahogy sokan ismerik, a Csaszi története 1997-ben, egy egyszerű kocsma ötletével indult. Harsányi Csaba és családja azóta folyamatosan azon dolgoznak, hogy vállalkozásuk ne csupán egy hely legyen, hanem egy élményközpont, ahova az emberek örömmel térnek vissza. Az innováció és közösségépítés mindig is a vezérfonal volt a vállalkozás életében. Kiemelkedőek az általuk szervezett több száz főt megmozgató sport- és családi rendezvények. Harsányi Csaba kiemelkedő közösségépítő tevékenységéért Kaposvár Város Szolgálatáért kitüntetést kapta.
Jakabfi Istvánné mikro-vállalkozások kategóriában elismerő oklevélben részesült.
Jakabfi Istvánné a somogyvámosi élelmiszerüzletet férjével közösen vezették 1972 óta, a kezdetektől fogva kamarai tagként. Hamarosan felépítettek önerejükből egy kétszintes kereskedelmi és vendéglátó üzletházat, ahol azóta is nap mint nap dolgoztak. Jakabfi Istvánné férje halála óta egyedül viszi tovább az üzletet és egy sikeres üzletmodernizációs projektet is megvalósított.
Az Év Somogyi Vállalkozása díjat nyerte kisvállalkozás kategóriájában a Falcon Ház Kft.
A Falcon Ház Kft családi építőipari vállalkozás, amely több mint tíz éve képviseli a tisztességes vállalkozói szemléletet, építőipari generálkivitelezést kínálva ügyfeleinek. Megrendeléseik között volt a Kaposvári Szent Imre templom, a katolikus gimnázium és Frei Kávézó felújítása, rendezvényházak, önkormányzati épületek és lakossági megrendelések.
Feladatunknak tartják a megrendelő igényein túl, rugalmas és költséghatékony megoldásokat alkalmazását. A hatékony munkavégzéshez szükséges jó munkahelyi légkört is megteremtették, ami biztosítja a hosszútávú stabil működést.
Az Év Somogyi Vállalkozása díjat nyerte középvállalkozás kategóriájában a Büttner Kft.
A Büttner Kft. több mint 30 év tapasztalattal rendelkezik a szerszámgyártás területén. A vállalkozás a hátrányos helyzetű dél-somogyi térségben a modern technológia meghonosításával több száz korszerű munkahelyet teremtett. A szakember utánpótlásról saját tanműhelyükben gondoskodnak.
Az innováció a cég életében mindig kiemelt szerepet töltött be különféle k+f projektek megvalósításával. Az Ipar 4.0 folyamat bevezetésére arany minősítést kaptak.
Az ÉV AGRÁRVÁLLALKOZÁSA Díjat kaphatja a megye gazdaságának egészét szolgáló, kiemelkedő teljesítményt nyújtó agrárvállalkozás, mely több éves egyenletes jó teljesítménye alapján hozzájárult a vármegye gazdasági fejlődéséhez.
Az Év Somogyi Agrárvállalkozása díjat nyerte a Csicsó Pig Kft.
A gyorsan fejlődő Csicsó Farm cégcsoport 2009-ben kezdte meg működését.
Fő tevékenységük közé a sertéstenyésztés és a szántóföldi növénytermesztés tartozik.
A vállalatcsoport számára kiemelkedő jelentőségű a fenntartható gazdálkodás, ennek alapja, hogy saját sertésállományuk részére maguk termesztenek génmódosítástól mentes takarmányt.
A hiányzó mennyiséget a környékbeli gazdáktól vásárolják fel, ezzel támogatva a helyi gazdaságot.
A tulajdonosok fontosnak tartják, hogy a megtermelt nyereséget helyben fektessék be.
Jelenleg a cégcsoport több, mint 100 főt foglalkoztat, ezzel a térség egyik legnagyobb munkaadójává vált.
A Somogy Szakképzéséért díjat kaphatja az a személy vagy vállalkozás, aki a tanulóképzés területén kiemelkedő munkát végzett, illetve a kamara szakképzéssel összefüggő tevékenységét kiemelkedő módon, hosszú időn keresztül segítette.
A SKIK Somogy Szakképzéséért Díját nyerte Bodrogi Csaba Ferenc
Bodrogi Csaba Ferenc tanári, igazgatói majd a Siófoki Szakképzési Centrum főigazgató-helyettesi hivatása folyamán szoros, jól működő viszonyt épített ki kollégáival, a térség szakembereivel, vállalkozásaival, a duális partnerekkel. Gyakorlatias szemléletének és széleskörű tapasztalatának köszönhetően több sikeres felnőttoktatási projekt fűződik a nevéhez. Amellett, hogy kiváló oktatási szakember, nagyszerű kolléga is. Szakmai felkészültségével, vezetői kvalitásával, személyiségével a megye szakképzésének meghatározó alakja.
Az agrárkamara Somogy Szakképzéséért Díját természetes személy kategóriában nyerte Kutasné Harsányi Tünde.
Kutasné Harsányi Tünde élelmiszeripari üzemmérnökként 2007-től a Kinizsi Pál Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola oktatója. Ismereteit folyamatosan bővítette, élelmiszeripari szakos mérnöktanár oklevelet szerzett.
Az iskolában a pék-cukrász és az édességkészítő szakmai oktatás meghatározó egyénisége.
Oktatómunkája igényes, magas színvonalú és következetes. Az általa oktatott tanulók évek óta eredményesen szerepelnek az országos szakmai versenyeken.
Az agrárkamara Somogy Szakképzéséért Díját vállalkozás kategóriában nyerte a Desedai Pékség.
A Desedai Pékség és Cukrászüzem Tóth Tamás vezetésével 11 éve családi vállalkozásként működik. Tevékenységi körükhöz tartozik sütő és cukrászipari termékek gyártása és forgalmazása.
A vállalkozás gyakorlati képzőhelyként részt vesz pék és cukrász tanulók valamint cukrászipari technikusok képzésében. Sikeres oktatói tevékenységüket bizonyítja, hogy tanulóik közül többen az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen kiváló helyezést értek el.
A" SOMOGY IDEGENFORGALMÁÉRT" díjat kapja az a kamarai tag vállalkozásnak, amely a vármegye idegenforgalmát szolgáló-, kiemelkedő teljesítményt nyújtott és több éves egyenletes jó teljesítménye alapján hozzájárult a vármegye turizmusának fejlődéséhez.
A Somogy Idegenforgalmáért Díjat nyerte a PIKI Vendéglő
Kiss József és családja harminc éve nyitották meg a PIKI vendéglőt és mellette a mini élelmiszer üzletet Balatonszentgyörgyön. Azóta minden nap várják vendégeiket és vásárlóikat. A forgalmas főút mellett található étterem vendégköre a családoktól, az átutazó turistáktól, üzletemberekig nagyon széles skálát ölel fel, akiket mindig széles menü választékkal, kedvező árakkal várnak.
A " SOMOGY INNOVÁCIÓJÁÉRT " díjat kaphatja az a vállalkozás, mely kiemelkedő eredménnyel járó fejlesztést valósított meg, illetve új megoldásokat, módszereket alkalmazott működési területén.
A SKIK Somogy Innovációjáért Díját nyerte a CAD Production Kft.
A CAD Production Kft egyedi célgépek fejlesztésben komoly tapasztalattal rendelkező, dinamikusan fejlődő vállalkozás.
Munkáik során, az autóiparban szerzett többéves tapasztalatukra, precizitásunkra, saját szabadalmaikra, különleges eljárásaikra támaszkodnak.
A fejlesztések nagy részét autóipari területre szállítják.
Számos neves autógyár termékeinek alkatrészeit ellenőrzik, gyártják az általuk fejlesztett eszközökkel, saját technológiákkal.
Az agrárkamara posztumusz Somogy Innovációjáért Díját nyerte Farkas László Attila
A helyspecifikus mezőgazdaság gyakorlatának egyik legismertebb gazdálkodója volt Farkas László, aki több mint két évtizede kezdte el alkalmazni a precíziós adatalapú technológiai megoldásokat, példát és utat mutatva a magyarországi fejlődésnek.
A Toponár Környéki Gazdakör alapító alelnöke volt. Célkitűzése volt átadni a legmodernebb agrotechnológiai ismereteket a termelőknek, minden hozzá fordulónak segített.
László a precíziós gazdálkodás terén végzett innovációs munkájával kiemelkedőt alkotott. Sajnos ezt a díjat már nem tudja átvenni, idén augusztusban gyors lefolyású súlyos betegségben távozott közülünk.
" SOMOGY KÖRNYEZETVÉDELMÉÉRT " díjat kapja a kamarai tag, mely tevékenysége során a környezetvédelmi előírások betartására fokozott figyelmet fordít, illetve aktívan tevékenykedik a természeti környezet megőrzése érdekében.
A SKIK Somogy Környezetvédelméért Díját nyerte a Hans Pausch Hungária Kft.
A tapsonyi Hans Pausch Hungária Kft fő tevékenysége fém- és acélszerkezetek, orvosi berendezések gyártása. A település és vonzáskörzetének meghatározó munkáltatója, jelenleg 160 fő munkavállalóval. Elkötelezettek a környzetvédelem iránt. Ennek jegyében több, mint 1300 négyzetméter felületen több, mint 600 napelemet helyeztek el három üzemcsarnok tetőfelületén. Ezen üzemcsarnokon világításkorszerűsítése is megtörtént a hagyományos világítótestek alacsony energiafelhasználású ledesekre való cseréjével. Három épület fűtéskorszerűsítését is elvégezték, csökkentve ezáltal a földgáz felhasználást.
AZ ÉV KISTERMELŐJE DÍJAT kapja az az agrárkamarai tag kistermelő, aki munkájával, termékeivel kiemelkedően reprezentálja a kiváló minőségű és egészséges somogyi termékeket.
Az agrárkamara Az ÉV KISTERMELŐJE Díját nyerte Ballér Róbert.
A Ballér család Somogyjádon méhészkedik, hosszú évek óta elkötelezettek a minőségi méztermelés iránt. Kiváló szakmai tudással vágtak bele a méhészetbe és azóta is folyamatosan fejlesztik termelési folyamataikat.
Emellett a család közösségi feladatokra is szán időt. Hiszik, hogy a méz szeretetét már gyerekkorban el kell kezdeni, ezért ismeretterjesztő programokat szerveznek gyerekeknek, hogy megismertessék velük a méz egészségügyi előnyeit és a méhek szerepét a természetben.
A rendezvény következő részében mesterlevelek átadása következett.
Ebben az évben 6 autószerelő és 8 villanyszerelő tett sikeres mestervizsgát kamaránál.
Az új autószerelő mesterek:
- Benke Ádám
- Buzsáki Bence
- Gombár László
- Peiker László Péter
- Szabó Mihály
- Török Gábor
Az új villanyszerelő mesterek:
Havasi Róbert
Hortobágyi Tamás
Juhász Dávid
Szabó László
Szekér József László
Tóth Csaba
Vas Roland
Wágner Jenő
Az ünnepségkeretében a SKIK történetében első alkalommal egy különleges eseményre is sor került.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a területi kamarák a hosszú időn keresztül, magas színvonalon végzett munka elismeréseként aranykoszorús mester címet adományozhatnak.
Fekete-Gerhát Tünde kozmetikus mester kiemelkedő erkölcsi és szakmai
munkásságával folyamatosan hozzájárul a szakma utánpótlásának neveléséhez.
Magatartása, jelleme példamutató vállalkozó társai, valamint a tanulóifjúság számára
egyaránt. Tudását folyamatosan magas szinten fejleszti.
Volt tanulói, munkatársai, vendégei egyaránt elismeréssel nyilatkoznak róla. Gazdag
oktatói és szakmai életútja méltóvá teszi az Aranykoszorús Mester cím viselésére. Ezért a
Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara Fekete-Gerhát Tünde kozmetikus mester részére
Aranykoszorús Mester címet adományozott.
Vállalkozónak lenni nem könnyű, a vállalkozói lét sok nehézséggel, buktatóval jár. Éppen ezért elismerés és gratuláció illeti mindazokat, akik hosszú időn keresztül talpon maradtak és eredményesen teljesítenek a vállalkozók világában. A rendezvény befejező részében a fennállásuk 25. és 30. évfordulóját ünneplő kamarai tagokat köszöntötték.